Tehetségpont

Tehetségpont azonosítószáma: TP 151 002 758

Mi teszi Önöket alkalmassá a Tehetségpont megalakítására?

Intézményünk a befogadó pedagógiai gyakorlat / integrációs pedagógiai program alkalmazásában mintaadó intézmény. Oktató- nevelő munkánk mellett a különleges bánásmódot igénylő tanulókkal is foglalkozunk. Tehetséggondozó munkánk alapja a minél sokoldalúbb megismerésén alapul. Pedagógusaink felkészült, magasan képzett, lelkes szakemberek. Nevelőtestületünk pedagógiai hitvallása, hogy minden gyermek tehetséges valamiben, ezért cél, hogy a sokoldalú képességfejlesztés mindenki számára elérhető legyen. Feladat a gyermek személyiségének kibontakoztatása, ezért a teljesebb élet gazdagítása érdekében szakszerűen felismerik, kijelölik a tehetségirányokat, gondozzuk a tanulók azon tulajdonságait, amelyben kiváló, magas szintű teljesítményt nyújtanak: intellektuális, logikai, zenei, előadói, kreatív, művészeti, mozgás- sport területen. Konstruktivista tanulásszervezési eljárásokat, projektpedagógiai módszereket alkalmazunk. Iskolánk pozitív magatartásra nevel. Pedagógiánk sikere az élményekben, cselekvésekben gazdag, játékosságra épülő pedagógiai módszerek alkalmazásában áll. Intézményünk arculatát Polgár Judit sakkpalota programja - komplex képességfejlesztő módszer-, a stratégiai játékok és a KIP (Komplex Instrukciós Program) alkalmazása teszi egyedivé. A KIP a tehetséggondozás elsődleges színtere. A táblajátékok gyakorlása révén a gyerekek folyamatosan próbára teszik matematikai képességeiket, problémamegoldó gondolkodásukat. A művészetekkel való találkozás, művészeti önkifejezés a gyermekek életének a része kell, hogy legyen. A foglalkozásokon fejlesztjük a tehetséges gyermekek kreativitását, különböző részképességeit, önkifejezését. A tanulóinknak lehetőségük van különböző hangszerek, festészet, rajz, barkácsolás, megismerésére, tanulására. A testnevelés órák túl a délutáni sportkörök, edzések órarendi keretbe építettek: labdarúgás, floorball, kosárlabda, aerobik, rögbi, aikodo, tenis, judo, sakk, röplabda, néptánc, modern tánc. Tanulóink számos kiváló eredményt produkáltak már. E mellett környezetpedagógiai program alkalmazásában mintaadó intézmény is vagyunk. Iskolánk a következő külső elismerésekkel büszkélkedhet: Ökoiskola cím elnyerése (2008., 2011.); Fejér Megyei Minőségi Díj elnyerése (2007.); Elkötelezettség a Kiválóságért európai elismerési szint sikeres teljesítése (2008.); Közoktatási Szervezeti Kiválóság Program sikeres teljesítése (2010.); Referencia-intézményi cím (2014.), Sakkpalota referencia-intézményi cím (2015.); Oktatási Hivatal Bázisintézménye (2020.); „Élménysuli” cím Eszterházy Károly Egyetem (2020.) Több intézményi „jó gyakorlat”-ot dolgoztunk ki, melyeket át is adtunk, hiszen közös érték a hálózati tanulási formák, műhelykonferenciák, térségi, regionális, országos eseményeken minta értékű pedagógiai gyakorlatunk széles körű bemutatása, publikálása. Tehetségfejlesztő tevékenységünket iskolapszichológus támogatja.

A Tehetségpont tervezett hatóköre és együttműködései

Mottónk: „Azoké a jövő, akik működő partner-kapcsolatokat tudnak kialakítani. Az együttműködésre képes, együtt dolgozó és tanuló, a tapasztalataikat, információikat egymás között megosztó egyénekből végül egy közösség formálódik." John Milton Fogg

A TP hatóköre elsősorban Székesfehérvár, Fejér megye és a Közép-Dunántúli régió, de országos szintű tevékenységeket is megvalósítottunk már.  Referencia intézményként együttműködési megállapodás alapján különböző állami, önkormányzati és civil szervezetekkel, alapítvánnyal, művészekkel, patronáló kézműves mesterekkel, képzőművészekkel, alkotókörökkel, Városgondnoksággal, felsőoktatási intézménnyel, FM-i Pedagógiai Szakszolgálattal állunk kapcsolatban. Kiemelten fontos számunkra a tehetséggondozással összefüggő, következő partneri együttműködések ápolása: Referenciaintézményként és leendő tehetségpontként feladatunk, hogy más intézmények számára is példaértékű, működésében koherens, gyermekközpontú pedagógiai gyakorlatot kövessünk. A Sakkpalota program referenciaintézményeként szervezeti innovációnk kialakításával olyan szolgáltatást tudjunk nyújtani, amely publikálásra is alkalmas, más intézmények számára adaptálható módszertani újításokat tartalmaz. Az intézmény vezetői és pedagógusai elkötelezettek a horizontális tanulás és tudásátadás mellett. A program megvalósítása szoros szakmai együttműködésben áll a Polgár Judit Sakk Alapítvánnyal. A tehetségfejlesztő sakk tantárgy oktatásához az általuk kidolgozott tananyagot és eszközrendszert használjuk, az alapítvány szakmai felügyelete alatt. További segítő a Fehérvári Sakk Egyesület. Diákjaink részt vesznek a Gyarmathy Éva által kidolgozott, a Sakkpalota Programot alkalmazó iskolák felmérését célzó Kognitív Profil Teszt online teszt kitöltésében

A minden évfolyamon bevezetett KIP tanulási-tanítási módszer az aktív tanuláson alapul, mélyebb megértést eredményez, közös gondolkodásra és kreatív ötletelésre késztetve a diákokat. Az osztályon belüli státuszbeli problémák, pl. a különleges bánásmódot [tehetséges, ill. kettős különlegességű tanulók] igénylők ellátása a módszer segítségével kezelhetővé válnak. E szakmai tevékenység az egri Eszterházy Károly Egyetemmel közös projekt. Művészetek tehetséggondozásában a Csitáry Emil Művészeti Műhely Alapfokú Művészeti Iskolával tartjuk a folyamatos kapcsolatot. Sport és testnevelés területen a város testnevelőinek munkaközössége, a Magyar Diáksport Szövetség, a szakágak képviseletei, városi sportiroda és a Bregyó- közi ARAK Atlétikai Klub, MÁV ELŐRE SE- röplabda, MOL Fehérvár SC- Labdarúgás Bozsik program, Alba Regia Kézilabda Egyesület legfőbb partnerünk. Iskolánk 3 pedagógusának mesterprogramja is a tehetséggondozást célozza., a Pedagógiai programunk folyamatos fejlesztés alatt áll. Célunk: más intézmények számára is példaértékű, tanulóközpontú pedagógiai gyakorlattal, szervezeti innovációval rendelkező, és ezt átadni képes közoktatási intézményként való működés megalapozása. Intézményünk Székesfehérvár legfiatalabb általános iskolája, amely 30 éves múltra tekint vissza. Arra törekszünk, hogy a város iskolái között hírnevünket elismerjék. Jövőbeli terveink között ezért szerepel különböző szakmai munkaközösségekhez, tehetségműhelyekhez és pontokhoz csatlakozás.

A Tehetségpont specifikus és konkrét programjai

Tehetségkoordinátor kijelölésével, valamint tehetséggondozó munkacsoport létrehozásával a szakszerű tehetségszűrés, tehetséggondozás feladatait kívánjuk kialakítani. Intézményi stratégiát dolgozunk ki a tehetségek gondozásért: specifikus módszerekkel történő képességfejlesztés, eszköztár bővítése tehetségfejlesztő eljárások keretében. Tehetségprogram megvalósítása a következő tematika alapján: Erőforrás- szükséglet , célkitűzés meghatározása; Pedagógiai program pszichológiai alapelveinek és a A beválogatás mechanizmusának meghatározása; A tehetséggondozás formáinak kijelölése; Tanórai tehetségfejlesztő lehetőségek, alkalmazott módszerek rögzítése; Tanórán kívüli lehetőségek, utóbbi kettő összekapcsolása (versenyekre való felkészítés, tehetség- tanácsadás, partnerek, közép és hosszú távú indikátorok meghatározása)  Továbbá Tehetséggondozó projekttervek kidolgozása pl. művészeti és sport szakkörök, játszóházak, nyílt napok, nyitott alkotódélutánok működtetése. Saját alkotópályázatok és versenyek meghirdetése, lebonyolítása iskolai és külső helyszíneken. A város kulturális intézményeinek bevonása galéria biztosításával. Városi rendezvények résztvevőjeként a tehetségek előadásainak, alkotásainak bemutatása.

Anyagi fenntarthatóság

Mivel napjainkban kiemelt figyelmet kap a tehetséges tanulók segítése, elengedhetetlen számukra megteremteni azokat a feltételeket, amelyek esélyt adnak kibontakozásukhoz.  Tehetséges tanulóinkat a Székesfehérvári Tankerület pl. eszközök biztosításával, habilitációs foglalkozások engedélyezésével támogatja, az intézmény alapítványa, a Kelemen Béla Utcai Általános Iskola Fáklya Alapítvány is hozzájárul a tehetség kibontakoztató tevékenységek, programok megsegítésével. Kreatív és ötletgazdag csapatunk folyamatosan dolgozik a támogatások, pályázati források kiaknázásán, a szükséges feltételek megteremtésén. Sok esetben pedagógusaink saját erőforrásaikat mozgósítják a munkafeltételek, lehetőségek jobbá tétele érdekében. Eddigi aktív pályázati tevékenységeink folytatását tervezzük a további időszakban is.

Elérhetőségeink

Székesfehérvári István Király Általános Iskola
8000 Székesfehérvár, Kelemen Béla u. 30/A.
Tel: 22-504-442; Fax: 22-504-443
E-mail: titkarsag@istvaniskola.hu

OM azonosító: 030064

Fenntartó: Székesfehérvári Tankerületi Központ

Fenntartó címe: 8000 Székesfehérvár, Petőfi utca 5.

Fenntartó telefonszáma: 06 22 795 240 

Fenntartó azonosító: 39012297 

Élelmezés:
Élelmezésvezető: Szépszóné Kerti Kornélia
Tel: +36 70 66 99 086
E-mail: istvankiraly@szik.szekesfehervar.hu

Vezetőség

Krählingné Kovács Tünde igazgató

 E-mail: krahlingne@istvaniskola.hu

Tothné Unyi Andrea felső tagozatos igazgatóhelyettes

 E-mail: tothne.unyi.andrea@istvaniskola.hu

 Kormosné Kovács Tünde alsó tagozatos igazgatóhelyettes 

 E-mail: kormosne@istvaniskola.hu